Beszélgetések ( Becca )

Jó fél órába telt, mire Amsterdam szűk kis utcáin haza értem. Fáradt voltam, kimerült és csak a puha ágyikómba vágytam. De az még nagyon messze van. Előbb beszélnem kell Bobbal, utána Johnnal és Auraval is. Utána alaposan meg kell, mosakodjak, és végül át adhatom magam az édes álmoknak.
Fáradtan valahogy sokkal irritálóbb, hogy mindenhonnan visszaköszön a piros fény. A fülemet sértették a kéjes sikolyok, már pedig ebben kell elaludnom és élnem, még jó darabig. Megláttam a mi elhagyatott kis építményünket, így szaporábbra véve a lépést hamar ott voltam. Elenore szokásához híven horkolt, így gondtalanul mehetem fel a harmadikra, ahol is Bob lakása, irodája, volt. Kop kop kop. Hát ezzel az erővel simogathattam is volna az ajtót.
- Tessék – még jó, hogy jó a füle.
- Halika – kukucskáltam be lassúkat pislogva, majd mikor láttam, hogy épp tényleg szabad, akkor beljebb léptem és az első székre ledobtam magam.
- Úristen Becca ki csinálta ezt veled? – jött oda rögtön aggódva Bob. Ha tudott tényleg nagyon kedves és törődő volt. Na meg, ha érdeke kívánta. Mert hát a kurváját még se verjék laposra.
- Akik elkaptak. Mindegy tudod, hogy apám is vert kiheverem – löktem el kezét, amely eddig arcomat tapogatta.
- Becca meg kéne nézetned. Hozok, jeget várj – azzal a kis mini hűtőjéhez ment és egy zacskó jeget nyomott hozzám. Felébredtem.
- Jól van, akkor most mesélj. Mi volt ez a szűz dolog Aurával? – helyezkedtem el a széken. Leült az ágyra és töprenget, majd megszólalt.
- Egyszer csak beállított hozzám, azzal, hogy John besült….
- John ???? . - John sosem sül be ez köztudott, olyan a farka, mint egy ágyú mindig lövésre kész.
- Ezt mondta. Én is meglepődtem. Aztán gondoltam valakinek be kell avatnia, nekem meg amúgy is tetszet és ki akartam próbálni, szóval behívtam. Lecumizott aztán meg a lényegre tértünk, mikor rájöttem, éreztem, hogy mi van. Na, mondom szuper. Végül végig csináltam, de elég pipa vagyok. Beszélj azzal a csajjal, mert nem lesz ez így jó. Itt nem tudjuk ápolgatni a sérült kis lelkét – akadt ki Bob. Fel alá járkált a szobában én pedig emésztettem a dolgot.
- De… ugye nem voltál durva? – kérdeztem reménykedve. Megállt és hitetlenkedve nézett rám.
- Becca. Persze, hogy nem, azért van bennem érzés, veled is mindig gyengéd vagyok nem? – mutatott rám. Igaza volt, gyengéd szokott lenni, csak én nem szeretem őt meg ő sem engem.
- Jó jó bocsi. Majd beszélek vele. – sóhajtottam. – meg Johnnal is – tettem hozzá
- Nem ártana. – beállt a csend. Nem tudom Bob mind törhette a fejét, de én azon gondolkodtam, hogy kezdhetném a beszélgetést Aurával. Kioktatni semmiképp sem akarom, viszont jó lenne, ha megtanulna pár dolgot.
- Így nem dolgozhatsz – szakított ki gondolataimból, Bob elmélázott hangja.
- Mi? Miért? – döbbentem meg.
- Becca. Ne haragudj, de láttad már az arcod? – fintorgott. Kedves.
- Nem, de gondolom, nem egy szívderítő látvány, ha még te is ilyen fintort vágsz tőle – vágtam vissza.
- Mindegy. Telefonozni fogsz. Ott nem lát senki. – jelentette ki.
- De még sosem csináltam – érveltem.
- Jaj, kurva vagy. Nem nehéz, nyögdécselsz, elmeséled neki, hogy dugod magadba az ujjacskáidat, aztán annyi – legyintett.
- Öhm, jól van – sok választásom nem volt, ha ő azt mondja, én csinálom.
- Hatkor kezdesz. – állt fel, hogy kikísérjen.
- Okés – azzal ott sem voltam. Jó volt újra valamivel emberibb levegőt szívni, nem azt a pállott szex utáni bűzt, az olcsó kölnivel keveredve. Fuuj. Na és most hová? John vagy zuhany? Legyünk túl a dolgon. John lakása felé vettem az irányt és fáradtan, lepusztultan, ballagtam, majd kopogtam be. Johni fiú, jó szokásához híven egy szál feszülős bokszerben nyitott ajtót, majd álmos tekintette, rögtön döbbentbe futott át mikor meglátott. Gondolom az alatt a pár méter alatt, nem lettem szebb.
- Veled meg.. – eddig jutott. Úristen ennyire szörnyen néznék ki? Jeszuss és a rendőr így látott. Oh my fucking god.
- Hosszú, majd ha aludtam elmesélem. – John és én nagyon jóban voltunk, mint a testvérek, órákig tudtunk beszélgetni, ha épp egyikünk sem kurválkodott.
- Kitette? Bob? Megyek és – lépett volna el mellettem.
- Hé, John nyugi. Nem Bob volt. mondtam, holnap elmesélem – toltam vissza helyére.
- Rendben – fujtatott, de láttam, hogy még dühös. Jól esett, nagyon is jól, hogy van valaki, aki valamelyest törődik velem.
- Azért jöttem, hogy megtudjam, mi volt ez a dolog Aurával – dőltem neki az ajtófélfának és fázósan keresztbe fontam a karjaim magam előtt. Szuper, ha fázom, akkor tényleg nagyon álmos vagyok már.
- Mi lenne, ha ezt is holnap beszélnénk meg? Vagy is, hogy ma – helyesbített, apró mosollyal.
- Nem – ásítottam – lehet. Mond mi volt. hogy sülhettél be? – pislogtam laposat. Anyám, mindjárt elájulok.
- Nem sültem be. Csak, jaj. Majd inkább miután aludtál, most úgy sem fog az agyad – ideges volt. John sosem ideges, ő a nyugalom minta képe. A teknősök is tőle tanulták.
- Na, jó, úgy érzem ez itt kicsit komplikáltabb ügy, amihez nekem most tényleg nincs idegem. Szóval megyek és – ásítás – alszom – mutattam a szobám irányába, majd egy apró arcra puszi után, elbicegtem a szobámba. A fürdés már nem is tűnt olyan jó ötletnek így egyenesen, ruhástul az ágyban landoltam. Rég aludtam ilyen békésen. Jó pár órával később, sűrű káromkodások sorozatára és egy kisebb puffanásra ébredtem. Álmosan pislogtam ki a takaróm alól, majd vissza is aludtam volna, ha nem ismerem fel, az immáron halkabban káromkodó, hangot. Aura. Nagyot nyögtem, majd ledobtam magamról a melegséget nyújtó takarót és kitrappoltam hozzá. A konyhában találtam meg, amint épp a lábát masszírozza.
- Hello. – köszöntem rá, mire ijedten kapta felém a fejét.
- Szia – újra a lábára összpontosított.
- Hol voltál? – kérdeztem, mivel elég nyilvánvaló volt, hogy most ért haza.
- Johnnál – kaptam a rideg egyszerű választ. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy anyuka, aki a tini gyermekét számon kéri, az esti kimaradás miatt. Én viszont pont, ezt, nem akartam. Ez itt nem tini nevelde, hanem kurvatanya.
- Rendben, nézd. Nem fogok semmit számon kérni. Te, vagy a ti dolgotok. Viszont egy valamit tanulj meg. Itt se ideje, se kedve nincs senkinek, ahozz, hogy a te sérült lelkedet ápolgassa. Szóval, gyorsan lépj túl minden aggályodon, sérelmeden, lelki bajodon és légy igazi kurva, feltéve, ha tényleg az akarsz lenni. Most még kiszállhatsz, még lehet normális életed, ezt pedig elkönyvelheted egy kis baklövésnek, kellemetlen baklövésnek. De ha maradsz, akkor keménynek kell lenned. És soha, soha, ne, hazudj. – komoly és határozott voltam. Ez is ritka.
- Értem – hangja belenyugvó, talán egyetértő volt, de szemei villámokat szórtak. Nyílván, én sem szeretném, ha kiosztanának. De tudnia kell mi itt a rend.
- Akkor ezt megbeszéltük. – bólintottam, majd odatipegtem a hidegcsempén a kávéfőzőhöz. Kedvenc bögrémet, teletöltöttem kávéval, majd egy kis tej és cukor, végül pedig lehuppantam vele az egyik székre. Lábaimat felhúztam, hogy ne érje a hideg padló.
- Veled mi történt? – halkan jött az érdeklődő hang.
- Egy rablás szemtanúja voltam és engem is elkaptak. Az őrsön töltöttem a fél éjszakát, hogy vallomást tegyek. - meséltem el.
- És azt az egyik rendőr csinálta? – mutatott az arcomra.
- Neem – nevetgéltem – a rendőr inkább ápolhatott volna – álmodoztam – ezt az egyik elrabló csinálta. – rántottam vállat.
- Fáj? – kérdezte furcsa, vicces, grimasszal az arcán.
- Kicsit, zsibbad. De megleszek. Te jól vagy? Úgy értem, Bob mesélte… és, szóval tudom milyen – bámultam idegesen a bögrém.
- Megleszek. John kedves volt. Bob is, ha úgy vesszük, csak kicsit unalmas – mélázott el.
- Hát igen, Bob nem a kreatív szexről híres. – nevetgéltem, kínosan. Új volt nekem, hogy egy lánnyal ilyen nyíltan beszélhetek.
- Megyek, lefekszem – állt fel.
- Rendben – bólintottam és nagyot kortyoltam, az életet jelentő italból. – Estére kelj fel. Tudod… munka – szóltam utána.
- Tudom – fáradt volt a hangja. Ahogy nekem is.
Én, viszont ha jól emlékszem kihagytam egy frissítő fürdőt, így ezt most be is iktathatnám. A kávémmal együtt bebattyogtam a fürdőbe és egy kád meleg vizet engedtem. Liliom illatú habfürdőmből nyomtam bele és befeküdtem. Alá merültem a víznek, hogy a smink és kosz lejöjjön az arcomról is. Fürdés után le kell ápolnom a monoklim. Eljátszottam a gondolattal, hogy a víz alatt maradok, de mi értelme lenne? Senkinek sem lenne jobb, így feljöttem és mélyet sóhajtottam. Kopogtattak. Fasza, pont most tudnak zavarni?
- Gyere bee – kiabáltam. Fasznak van kedve most kimászni a jó meleg vízből.
- Becca? – John. Ahjj, hogy ez miért nem tud várni a sorára.
- Fürdő – szóltam vissza. Pár pillanat múlva John nagyképű feje kukucskált be az ajtón.
- Gyere – intettem, hogy üljön le a wc-re. Bejött és helyet foglalt.
- Mesélj – szólított fel, pár perc kellemes csend után. Rá emeltem, álmos tekintettem, majd belekezdtem. Elmondtam mindent, a rablást, azt, hogy, hogy menekültünk meg, a rendőrt, Hennie-t.
- Nem kéne, barátkozz vele – rázta meg a fejét.
- Tudom, de olyan kis esetlen volt és úgy sajnáltam - meresztettem kiskutya szemeket Johnra.
- Te tudod – emelte fel kezeit.
- Most te jössz – böktem fejemmel felé.
- Ez, bonyolult. – terelt.
- John – szóltam rá.
- Jól van, na. Nekem erről nehéz beszélni, elvégre én lennék a kemény csávó, vagy mi a faszom – forgatta meg szemeit, majd hátradőlt és tarkójára rakta kezeit.
- Miután ott hagytad Aurát, elkezdtünk, hát érted, összemelegedni. Viszont ez nagyon nem volt, ó mert túl jó volt. egyetlen csókjától felállt a farkam. Ez így nem jó. – rázta meg hitetlenkedve a fejét.
- John, nem akarlak elkeseríteni, de mikor velem voltál először, már akkor felállt a farkad, mikor hozzád értem. És Ninával is hasonló volt a helyzet. Te ilyen vagy, mindig kemény harcra kész. Superman, batmen, mit tudom én. Érted – mutattam rá a tényre.
- Hát… most… hogy így mondod – merengett, el.
- Nah folytasd – unszoltam.
- Hát a lényeg, hogy elküldtem urát, Bob-hoz mert azt hittem érzek valamit. aztán pár órával később, visszajött. Ramatyul festett. Elmesélte, hogy mi volt, és lezuhanyozott nálam. Mivel sokáig a zuhanyzóban olt, bementem hozzá. Ott ült a csempén és sírt. Megsajnáltam és, szóval szeretkeztünk egyet – kicsit mintha szégyellte volna.
- Szeretkeztetek? – döbbentem meg. Nálunk az efféle szavaknak nagy súlya volt.
- Hát nem szerelemből, de barátságból, kedvességből, vagy csupán együttérzésből, igen. – bólintott, nyomatékosítva szavait.
- Értem. Beszéltem vele is. azt hiszem felfogta, hogy itt nem így mennek a dolgok. Jó lány csak bele kell, tanuljon – rántottam meg vállam.
- Oké.
- Most viszont, uzsgyi, kifelé, mert ki akarok szállni – intettem az ajtó felé.
- Rebecca Silver szégyenlős? – húzta fel játékosan szemöldökét.
- John – forgattam meg szemeim, majd neki ellent mondva felálltam és kiléptem a kádból. Kajánul elvigyorodott, majd oda dobott egy törölközőt és kiment.
Megtörölköztem és megszárítottam a hajamat, majd egy itthoni ruhába bújva, betelepedtem a tévé elé. A délutánomat a kanapén fetrengve töltöttem. Aura aludt.
Nem tudom miért, de folyton Daniel arca villant be. Kezdett idegesítő lenni, hogy basszná meg. Utálom a jóképű férfiakat. Azt hiszik, van joguk a nők fejébe vésni azt a jóképű kis pofijukat, hogy aztán éjt nappal átéve zaklassák vele őket. Hááát velem bebaszta mert csak azért sem fogok rágondolni.
A délután, a magam vitázásával töltöttem, néhol a tévét is néztem. 6 órakor Bob áthozta a munkatelefont, amire a hívásokat kapom majd. Aura is felkelt, 6 óra körül és rendbe szedte magát. Mivel egy hívás sem jött még, bementem hozzá a fürdőbe és jót dumáltunk. Azt hiszem ezek után már tényleg rendben fognak menni a dolgai. Bob, visszajött nyolckor, hogy Aurát elvigye. Valami gazdag pasas meglátta a neten a képét és őt kérte. Mázlista. Én meg ülhetek egy telefon mellet. Nem mintha imádnék idegen férfiakkal kefélni, de legalább nem egy szobában poshadok meg. 9 körül jött egy hívás, szerencsétlen pasas rendesen ki lehetett éhezve, mert már arra elélvezet, hogy azt mondtam, érzéki hangon, hogy a mellbimbómat nyaldosom. Szánalmas. És miatta nem is hallottam, hogy José Manuelo, Esmeraldát vagy Mirandát választja. Cchh felháborító. Elég kevés hívás volt és egyik se volt izgalmas.
Épp egy horror film közepén voltam, a csaj sikitva menekült, a gyilkos elől én pedig tövig rágtam a kezem, mikor megszólalt a telefon. Felkaptam, de nem a munka telefon volt. hát akkor?? Zsibbadt agyam pár pillanat múlva kapcsolt, hogy a saját telefonom csörög. Kisiettem a konyhába és kezembe kaptam a telefont, amin Hennie neve villogott.
- Hee? – vágtam disney mesébe illő grimaszt.