Új barát ( Hennie )

Miért csinálják ezt velem? Az egy dolog, beavatást tartanak az új diákoknak, de miért kellett az éjszaka közepén elrabolni és kirakni a város szélén? Én csak egy ártatlan kis gólya vagyok Leiden egyetemen. És még a telefonomat is elvették. Pompás! Egyáltalán hol vagyok? Ezen a részén a városnak még sohasem jártam, pedig vérbeli amsterdami vagyok. Várjam meg itt, míg értem jönnek vagy induljak el valamerre? Abból semmi jó nem fog kisülni, ha itt ácsingózok… meg hát csípte a bőrömet az éjszakai hideg mivel csak egy farmer volt rajtam és egy kis vékonyka pulcsi. Még kabátot sem tudtam hozni magammal.
Hosszas hezitálás után elindultam jobbra, mivel a távolban egy kivilágított utat véltem felfedezni. Miközben sétáltam a karjaimat dörzsölgettem, hogy valamennyire melegen tartsam magam, és közben azon gondolkoztam, hogy mit fog szólni anyukám, amikor reggel nem talál az ágyamban? Minden reggel ő ébresztett. Szegényem szívinfarktust fog kapni, ha meglátja az üres ágyat. Remélem hagytak valami levelet ezek a mocskok, akik elraboltak.
Miközben sétáltam észrevettem, hogy az egyik ház ajtajában 2 férfi áll. Nagyon sutyorognak, utálom az ilyen alakokat… Kicsit sietősebbre vettem a figurát, nagyon megijedtem. Csak a „menekülésre” koncentráltam, amikor valami neszt hallottam. Mi ez a zaj? Cipők kopogása? Jaj, nem ezek követnek! Úristen most mi a fenét csináljak? Elkezdtem futni. Legalább most hasznát veszem annak a sok iskolakörnek, amit a tanár futatott le velünk középiskolában. Folyamatosan hátra-hátra, pillantottam, hogy felmérjem a távolságot, de minden egyes alkalommal egyre közelebb voltak. Lassan kezdett rajtam eluralkodni a pánik. A kezeim és a lábaim remegtek, levegőt alig kaptam. Hogyan rázhatnám le őket? Nyilvánvalóan gyorsabbak, mint én. Forduljak szembe velük és rúgjam tökön őket? Sokra nem mennék vele, még ha az egyiket sikerülne is addig a másik simán elkap. Mit csinálhatna egy gyenge lány két, kétajtós szekrény méretű emberrel? Erre még önvédelem órán sem tért ki a tanár. A legrosszabb, ami történhet velem az, hogy megerőszakolnak vagy megölnek, vagy esetleg mindkettő. Szegény szüleim, nem elég, hogy az éjszaka közepén eltűnök, de még a holttestemet is azonosítaniuk kell.
Minden erőmet összeszedtem és futottam az életemért. Már majdnem kiértem a kivilágított utcára, amikor mindkét oldalról erős kezek markolták meg a karomat.

- Eresszetek el ti perverz állatok! - Ordítottam rájuk miközben kapálóztam.
- Hé, cica nyugi!- mondta az egyik miközben 2 keze közé vette az arcomat, a másik meg hátulról fogott le. Megláttam, hogy az út szélén van egy híd és rajta áll egy nő. Hihetetlen érzés volt, ahogy a halálfélelem adrenalinná alakulva szétárad a testembe. Ilyen élénk még sohasem voltam, mint most amikor percek választanak el a haláltól. Hirtelen ötlettől vezérelve beleköptem a férfi arcába majd sikítottam egy nagyot és megpróbáltam kitépni magam a szorításukból. Nah ezt lehet nem kellett volna! Nagyon dühös lett, a szeme villámokat szórt. Azt hittem nyomban előránt egy kést a zsebéből és elvágja a torkom. De nem. Összenéztek, erősen megmarkoltak és elkezdtek húzni egy sikátor felé, én meg csak rúgkapáltam és szitkozódtam.

- Kussoljál, ribanc vagy itt nyírunk ki helyszínen. - préselte ki a szavakat a fogai között az egyik férfi, miközben megragadta az arcomat. Szemöldökét minden egyes szó elején magasra emelte, arca eltorzult a dühtől. Olyan erősen szorított, hogy majdnem összeroppantotta az álkapcsomat. Nagy gombóc keletkezett a torkomban a feltörni készülő sírástól. Könnyes szemekkel láttam, hogy a hídon álló nő közelebb jött és minket bámul. A két pasas követte az ijedt pillantásomat és akkor észrevették. A kezdetleges döbbenet, amit az arcán láttam átváltott ijedségbe.
Menekülj! Fuss! Rohanj! Meg akarnak ölni! Legszívesebben odakiáltottam volna a nőcinek. De nem mertem, féltem, hogy ezzel csak magam alatt vágnám a fát. Az egyik férfi elindult felé a másik itt maradt és szorosan tartott, hogy el ne meneküljek.
Nem tudom, hogy miről beszélgettek, nem hallottam őket, de a csaj nagyon kihívóan viselkedett. Mit akar ez csinálni? Itt az utcán odaadja magát a hapsinak és akkor el van intézve az egész? Tetszett, hogy ennyire bátor. Én nem merném így felajánlani magamat. Ez gusztustalan. Nagyon durva gondolatok kezdtek beszivárogni a fejembe az engem tartó pasiról és rólam. Mi lesz, ha gondol egyet és itt és most megerőszakol. Undorodtam még a gondolattól is, hogy oda adjam magam neki. Még mielőtt tovább gondolkodhattam volna azon, hogy mit művelne velem egy rendőrautó szirénáját hallottam meg. Hát van remény! A nőci felhívta a rendőröket! Édes istenem! Amint a 2 benga állat is meghallotta a szirénát berángattak minket egy udvarba. Azt hitték, hogy itt nem vesznek észre minket. A nő hirtelen kitépte magát a szorító kezek közül és kirohant a rendőrök elé, az előbb őt tartó ember pedig utána futott. Bárcsak én is lennék ilyen bátor, mint ő. Kiabálást halottam az utcáról, látni nem láttam őket. Csak remélni mertem, hogy a rendőr fenyegeti a férfit és nem fordítva. Az engem foga tartó kezek eleresztettek és a pasi elkezdett szaladni egyenesen bele az egyik rendőrbe. Hatalmas kő esett le a szívemről!

- Jól érzi magát kisasszony? – kérdezte a rendőr miközben a bilincset ráhelyezte a férfi kezére.
- Csak egy kis sokk. Otthon egy kiadós alvás után már sokkal jobb lesz!
- Azért szeretném, ha bejönne velünk az őrsre egy kivizsgálásra, meg amúgy is vallomást kell tenniük a másik hölggyel. Ott majd felhívhatja a szüleit.
- Persze, természetesen. - mondtam miközben követtem őket a kocsi felé és végignéztem, ahogy bepréseli a foglyot a hátsó ülésre.
Úgy gondoltam, hogy köszönetet kellene mondanom a csajnak, hogy akár meg is halt volna csak azért, hogy megmentsen engem, egy ideget. Oda akartam menni hozzá, de szemmel láthatóan nagyon élvezték egymás társaságát a másik rendőrrel. Elkezdtem pásztázni a környéket, hogy hol lehetünk. A hirtelen felismerés újabb sokkot hozott magával. A piros lámpás negyedben voltunk. Hogy rakhattak ki egy kurvákkal és perverz emberekkel – akik épp a feleségüket csalják vagy kiélik perverz vágyaikat – teli helyre? Ezt mégis hogyan gondolták? És mit keresett itt ez a kedves, bátor csaj? Végignéztem a ruháján, miközben az autó fele sétált. Az öltözködése olyan volt, mint a prostiknak, de valahogy kedvesség és szerénység sugárzott róla. A rendőrök szakítottak ki az elmélkedésből. Közölték velünk, hogy hívtak egy taxit ami majd be visz minket, azzal el is hajtottak.
Itt a megfelelő alkalom, hogy megköszönjem neki, amit a megmentésemért tett, amikor káromkodott egy nagyot és füléhez emelte a telefonját. Hát, akkor majd a taxiba. Visszakúsztak az agyamba azok a gondolatok, hogy talán ő is kurva. Eszembe jutott a viselkedése a nemrég még fogva tartó férfival. Ahogy ott állt előtte és mutogatta magát minden ellenszenv nélkül. Biztos, hogy kurva. Hogy tud így belenézni a tükörbe? Sohasem értettem mi vezet ahhoz, hogy egy értelmes lányból ez legyen. Kíváncsi lennék milyen családi háttér áll mögötte.
Amikor letette a telefont meg is érkezett a taxi. Furcsán éreztem magam, hogy egy ilyen lány mellett kell ülnöm. Belegondolni is rossz volt, hogy hány férfi csinálta már fel.
- És mi a neved? - kérdezte egy mosoly kíséretében 10 percnyi csöndben ücsörgés után.
- Hennie - válaszoltam megilletődötten.
- Szép név. - monda…ömm….hogy is hívják?
- És…a te neved mi? - kérdeztem abban reménykedve, hogy nem valami prosti becenevet mond.
- Becca. – válaszolta mosolyogva. Megpróbáltam én is egy kis vigyort csalni az arcomra, hogy leplezzem „elégedettségemet” a név hallatán. Gondolom a Rebecca rövidítése. Így hívták a pónimat amikor 10 éves voltam. Elütötte egy autó. Nagyon nehezen tettem túl magam rajta. De hát az óta eltelt már 8 és fél év. Pár percen belül megérkeztünk az őrsre, ő kifizette a taxit majd egymás mellett battyogtunk be az épületbe és elkezdtünk cikázni az ide-oda rohangászó emberek között egészen a recepciós pultig. Rákönyököltem a fából készült pultra. Nagyon elfáradtam ettől az estétől. A sokk hamarosan ki fog jönni és remélem, hogy az otthoni puha ágyikómba fog megtalálni. A tenyerembe hajtottam a fejem és csak az asztal mögött ülő alkalmazott rágócsattogatásaira riadtam fel másodpercenként. Tényleg nagyon elfáradhattam ha 2 csattogtatás között képes voltam elbóbiskolni. A következő álomba zuhanásom elől Becca – szerintem- hőn áhított rendőrje mentett meg. Lehetett látni, hogy nagyon oda vannak egymásért. Ők ketten elmentek engem pedig egy másik rendőr terelt el a kihallgató szobáig. Annyira izgi volt amint beléptünk kipattantak a szemeim. Mindig is megszerettem volna nézni egy ilyen szobát. Csak nem ilyen indokból. Egyik kedvenc filmemben a Batman : a sötét lovag-ban imádtam amikor Batman és Joker szadizzák egymást egy ilyen szobában.
Viszont ez a kihallgatás borzalmas volt. A kezdeti név, kor, lakóhely stb… kérdések megválaszolása után jött a fekete leves. Elkellett mesélnem az egész sztorit töviről hegyire. Rossz volt visszaemlékezni erre az egészre, elmesélni idegen embereknek. Ők meg csak kérdeztek és kérdeztek, ha valami nem volt világos nekik. Közben az iskola ellen is tettem feljelentést. Nem úszhatják meg szárazon! Mire végeztünk a faggatással, - mert hát ezt másnak nem lehetett nevezni- megérkeztek a szüleim. Anyukám ijedt arca és sírástól vörös és felduzzadt szemei örökre beleégtek emlékezetembe. Istenem mennyit szenvedhetett miattam. Sírva futottam hozzá és mindketten zokogva öleltük egymást. Apukám a háttérben állva nézte az ölelkezésünket. Amint észrevettem, hogy minket néz odamentem hozzá és megöleltem. Neki is legördült egy-két könnycsepp az arcán. Miután anyuék meggyőződtek, hogy látható kárt nem tettek bennem azok a perverz vadbarmok, a rendőrök megkértek, hogy fáradjak ki a váróterembe, mert szeretnének beszélgetni a szüleimmel.
Már egy ideje kint ültem lassacskán az álommanó is hatalmába kerített amikor Becca megjelent.
- Szia – köszönt miközben ledobta magát a mellettem lévő székre. Visszaköszöntem neki miközben egy kis életet próbáltam csempészni hangomba. Elkezdtünk beszélgetni erről az egy rémálomhoz képest kismiska estéről. Nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy hogyan kerültem oda. És aztán rátapintott egy fájó pontomra.
- De a barátaid miért nem segítettek? – kérdezte mit sem sejtve, hogy ez nekem mennyire nehéz.
- Nincsenek barátaim. – válaszoltam neki szomorúan. Ugyanis volt egy bökkenő. A középiskola utolsó évében felvállaltam, hogy leszbikus vagyok. Mindenki, akit eddig barátnőmnek hívhattam elpártolt mellőlem. Féltek, hogy rájuk mászom. Milyen barátok ezek? Mielőtt felvállaltam nagyon sokat szenvedem ezzel. Anyu és apu nagyon sokat segített benne, hogy feldolgozzam. Először nem tetszett a helyzet, de megbirkóztam vele mivel elmenekülni nem tudtam. Miután én boldog voltam úgy éreztem tartozom ennyivel a barátaimnak, hogy megosztom velük a titkomat. De nem egészen úgy sült el, ahogy szerettem volna. Akkor totálisan összezavarodtam megint. Alig vártam, hogy végelegyen ennek az egész iskolának és elhúzhassak a sok lenéző ember közül. Nyáron elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, de az egyetemen nem fogom elmondani senkinek.
- Majd én leszek - mondta Becca nem kis örömmel - és talán egy kis elégedettséggel?- a hangjában.
- Lennél?- kérdeztem vissza. Érdekes barátság lenne. Egy leszbikus és egy kurva.
- Hát Öhm, izé. Persze – mondta nem kis örömet szerezve nekem ezzel.
- Az jó lesz – válaszoltam neki elgondolkodva. Nagyon örülnék neki, ha tényleg összejönne. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy majd telón megbeszéljük, és akkor találkozunk. Azután Becca elindult haza. Az örömtől felébredve néztem távolodó alakját. Lesz egy barátnőm, aki hasonló ellenszenvet kelt az emberekben mint én.
- Ki volt ez a nő, akivel beszélgettél a váróterembe? – kérdezte anyukám a kocsiban ülve miközben hazafelé tartottunk.
- Ő mentett meg engem. A közelben volt, észrevett minket és hívta a rendőröket. Feláldozta az életét értem.
- Áh értem. De nekem nagyon furcsának tűnt. Alig volt rajta valami ruha. Akár a sarokra is kiállhatott volna. – a hangja tele volt ellenszenvvel.
- Nem tudom anyu, én nagyon megkedveltem, kedves csaj és egész életen át hálás leszek neki, azért amit tett.
- Biztos, hogy szajha. Különben mit keresett volna ott a piros lámpás negyedben?- fakadt ki apukám.
- Attól, hogy ott volt még nem biztos, hogy az! Különben is a hídon állt, ami már nem a negyedhez tartozik. Biztos sok problémája volt és kicsit kiszellőztette a fejét. – keltem újdonsült barátnőm védelmére.
- Pff sejtheted milyen problémái voltak. Szerintem csak azon gondolkozott, hogy leszopja-e a következő züllött alakot vagy csak simán felcsináltassa-e magát!
- Ezt most azonnal hagyd abba apa! Nem mondhatsz ilyeneket olyan emberről, akit nem is ismersz! És mégis mi van akkor, ha az? Én is leszbi vagyok, de mégis ugyan olyan ember, mint ti! Nem szeretném, ha ez a téma még egyszer szóba kerülne! Legyetek hálásak neki, amiért megmentett engem és ne kötekedjetek! – szinte már ordítva fejeztem be a mondatot. Most jött ki rajtam a sok düh és ingerültség, amit az este folyamán elfojtottam. A mondókám után csend telepedett a kocsira, csak a motor zúgását lehetett hallani. Amikor kinéztem az ablakon már kelt fel a nap. Hosszasan bámultam a tájat, míg szép lassan el nem nyomott az álom.