Első ügyfél (Aura)

Az éjszaka nyugisan telt. Ámbár mindenegyes alélt, vágytól fűtött éjjeli hang beszűrődött a falakon és az ablakon át.

1:00 pm. - Nem tudtam elaludni, de John hamar bedobta a szunyát. Én pedig feküdtem mellette, mint egy darab elhasznált cölöp. Egy afféle érzéketlen cölöp, amiből próbálnak kiirtani mindenféle emberi érzést. Ahhoz képest mennyire tartottam ettől, egész megkedveltem. Tulajdonképpen már semmi nem vonzott a régi életemből. És a mostani sem tűnt idegennek. Meg tudnám szokni.

Amíg ezen elmélkedtem ismerős hangokat véltem felfedezni a folyosón. Valószínűleg most ért vissza Becca a mókázásból. A cipője kopogása pont olyan határozott volt, mint ő maga. Csodáltam, mert keményebb volt, mint egy szikla nő létére. Ugyanakkor tudtam, hogy a lelke mélyén érző, megértő és gondoskodó. Láttam, hogyan fogja fel azt amibe belekerült. Nem hisztizett, nem akart menekülni előle. Egyszerűen csak elfogadta. Nem színpadiasan, sorsszerűen beletörődve, inkább amolyan ez van ezt kell szeretni módon. Tudta, hogy ha akarna tudna változtatni ezen a helyzeten. De ő nem akart. Csak kérdés, hogy mi tartotta itt? Mert nem olyan típusú lány, akinek a pénz vagy a pillanatnyi mámor egy életen át tartó gyönyörnek tűnne. Szeszélyes…

A gondolataim ide-oda cikáztak és közben megfogalmazódott bennem egy döntés. Próbáltam kizárni a szüleimet, de képtelen voltam. Egyszerűen túlságosan kötődtem hozzájuk. Bár megkeserítették az életem, mégis hiányoztak. Azonban ez a világ előbb vagy utóbb úgy is felemészti az embert. Kitöröl emléket, családot és talán a jóérzést is. Tudtam, hogy nincs más választásom a szüleimre úgy kell tekintenem, mint a halottakra. Ez tűnt akkor a legjobb megoldásnak.

2:00 pm - A gondolatok szépen lassan álomba ringattak és már nem éreztem semmit. Lassan megszűnt a körülöttem lévő világ és már csak egy olyan létezett, amelyet nem tudatosan én irányítottam. Az álmaim mindig fekete fehérek voltak. Amolyan régi, francia noir filmbe illőek. Ez biztosan valami agyi defektusra utal, de én sosem nyomoztam utána.

A mostani álmom is ugyanolyan szürke volt mint az eddigiek. Álmomban egy hatalmas sólyom karmai között lebegtem a levegőben. Az ég szürke, a madár is fakó, magamat pedig nem láttam. Azonban arra tisztán emlékszem, hogy egy kényelmes, biztonságos fészekből át vitt egy gazos, koszos fészekbe. A fészek egy szikla ormán volt és hintázott rajta. Nem volt bizalomgerjesztő, a madár mégis ott hagyott.

Mivel nem vagyok túl jól alvó az álmomból az ébresztett, hogy John megemelkedik az ágyból és kisétál az ajtóig. Amikor kinyitotta már egészen magamnál voltam. Szinte teljesen tisztán hallottam mindenegyes szót. Becca kérdőre vonta John-t, amiért nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogyan történniük kellett volna. John hangja nyugodt volt, de még is éreztem belőle egy kis sértettséget. Nyilván zavarta, hogy Becca azt mondta neki, hogy besült velem.

Mikor a bájcsevej befejeződött John visszabújt mellém az ágyba, de észre sem vette, hogy időközben felkeltem. Így ügyet sem vetve átfordultam az oldalamra. Ezután aludni nem nagyon tudtam, így felöltöztem kimentem a gangra, hogy gyönyörködhessem a felkelő napban. Ez egyszerre volt megnyugtató, másfelől izgatottá is tett. Egy újabb nap kezdetét jelentette ebben a lebujban.

Az ácsorgást hamar meguntam, így felmentem a lakásunkra. Mikor benyitottam ügyeltem, hogy a lehető leghalkabban tegyem, mivel tudtam, hogy Becca valószínűleg nagyban húzza a lóbőrt. És bár nem tudta, hogy éjnek idején miért kellett neki Bobnál állomásoznia, azzal tisztában voltam, hogy valami rosszul sült el tegnap este.

Óvatos léptekkel közelítettem meg a szobámat, ahol váratlan meglepetés fogadott. Minden beágyazva, rendben volt. A ruháim összehajtogatva egy zsákban voltak. Rajta egy üzenet nekem címezve.

Kedvesem!

Ezekben a göncökben a büdös életben nem fogsz kelleni senkinek. Ha nem haragszol, akkor Bobnak hála elmentem és vásároltam néhány neked való cuccot. A méreten ne aggódj, mivel minél kisebb annál jobb.

Eleonor

Ó te szent szar! Hogy ez a nő nem képes a saját dolgával foglalkozni. Nem hiszem el! Most mit zavarja őt, vagy akárkit, hogy miben keresem a kenyerem. Idegesen szakítottam fel a szemetes zsákot, amikben a gondosan összehajtogatott ruháim voltak. Ezek nagyon is jó cuccok, úgyhogy a szemetesszörny kénytelen lesz más ennivaló után nézni. Miközben visszapakoltam a ruháimat, jókat káromkodtam azon, hogy milyen helyesírási hibákat vétett Eleonor a levélben. De aztán elintéztem annyival, hogy végülis nem az angol az anyanyelve. Bár e nemzetközi nyelv használata nélkül eléggé nehézkes boldogulni egy ilyen iparban. És Eleonor vajmi keveset ér a „more” vagy az „enjoy” szó használatával. Bár ki tudja hány beteg örült akarja kipróbálni ezzel a monstrummal.

A szekrényem szinte majd’ szétduzzadta a „kurva és a nem kurva” cuccaimtól, amiket gondosan külön választottam.

Hamar végeztem ezzel a művelettel és következetesen úgy döntöttem, hogy magam vállalom a szobám takarítását. Sót, ha Becca beleegyezik, az egész lakást tisztára súrolom akár minden nap, de ez a bányarém többet nem turkálhat a dolgaim között.

Furcsán álmosnak éreztem magam, így úgy döntöttem, hogy a legjobb lesz az első napon tanultakhoz alkalmazkodni. Kávé. Így kiindultam a konyhába, hogy főzzek magamnak egy amolyan jó erős feketét. Bár már a gondolat is felpörgetett, annak tudatában, hogy mennyire nem kívánja testem, lelkem azt a keserű ízt.

Miközben a kávéfőzőt kutattam sikerült körülbelül az egész konyhafelszerelést a lábamra ejtenem. Bár régen nem volt szokásom, most feltört belőlem a düh és a fájdalom hangja.

- A picsába. – üvöltöttem, majd hamar magamhoz tértem, mert tudtam, hogyha Becca a csörömpölésre nem is, erre most tutira felébredt.

Gyorsan visszatömködtem az edényeket, hogy ne vegye észre mekkora felfordulást csináltam. A lábamra pillantva láttam, hogy a nagylábujjam körmén véraláfutás keletkezett. Általában mindig akkor észleltem teljes intenzitással a fájdalmat, ha láttam milyen fizikális elváltozást idézet elő testemen. Ezután persze újabb „kurvaéletbe-zés” kezdődött és a székre ülve szorongattam sebesülésemet.

Ekkor mászott elő Becca, aki a szemeit dörzsölte. A szemeit. Vagyis. Úristen, az egyik szeme alatt akkora monokli és vörös foltos véraláfutás volt, hogy azt hittem besírok. Ezt még nézni is fájdalmas. Rögtön arra gondoltam, hogy X kliensnek nem tetszett a szolgáltatás, így X kliens vette a bátorságot, hogy megüsse Beccát. Vagy ez a szolgáltatás része volt?

- Hello – köszöntött nyugodt hangon.

- Szia – motyogtam szégyenkezve, hogy még egy kávéfőző megkeresése is összetett feladat számomra.

- Hol voltál? – kérdezte kérdőre vonó hangon, ami nagyon nem tetszett.

Elmondtam neki, hogy mi volt Johnnal. Persze rögtön felkapta a vizet, de láttam, hogy igyekszik uralkodni magán, így nem szóltam. Tudom, hogy azt hiszi, hogy felelőtlen kis szuka vagyok, aki nem tudja mire vállalkozott. Talán így is volt. De abban a pillanatban úgy éreztem, hogy amíg nem nekem van monokli a szemem alatt addig ne pofázzon.

Mikor rákérdeztem azonban, hogy mi történt az arcával rögtön rájöttem, hogy egy kicsit benéztem a dolgokat.

- Egy rablás szemtanúja voltam és engem is elkaptak. Az őrsön töltöttem a fél éjszakát, hogy vallomást tegyek – válaszolta kicsit bambán, éreztetve, hogy semmi közöm hozzá.

Persze átfutott az agyamon, hogy a rendőr volt, mert rájött, hogy mivel keresi a kenyérre valót. Azonban miután elmesélte, hogyan történt a dolog inkább szégyent éreztem, mint az eddigi dühöt. Tudtam, hogy az előbbi kirohanása, csak idézőjelesen volt az, mivel csak meg akar kímélni. Tudja, hogy aki nem eléggé erős az ebbe belebetegszik. Ezért is figyelmeztetett.

- Megyek, lefekszem – mondtam kitérően miután kellően elszégyelltem magam, amiért olyan csúnyán néztem rá miközben kioktatott.

Rábólintott, de figyelmeztetett, hogy ez nem csipkerózsika birodalma, szóval ne aludjam át a fél napot.

Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Azt hinné az ember, hogyha már valaki ennyit aludt nem tud többet. Hát én jelentem tud. Főleg ha nem akar tudomást venni a körülötte zajló világról. Most nem zavarta pihenésemet zaklató álom, így a késő délutáni órákban keltem fel.

Becca ekkor már Bobbal tárgyalt arról, hogyan pótolja a kieső pénzt. Ilyen arccal még sem mehet ki az utcára. És jóérzésű férfi nem akar egy monoklis nővel kefélni. Már amennyire jóérzésűnek mondható, aki egy szajhával kefél.

- Szia kiscsillag! – köszöntött Bob kedvesen, de cseppet sem perverz módon.

- Hello – mondtam mosolyogva, majd hozzátettem. – Volt egy kimerítő beszélgetésem Beccával és minden úgy lesz, ahogy mondod.

Elégedetten mosolyogtak mind a ketten. Mint egy perverz anyuka és apuka aki kinevelte a ribanckislányát.

- Megmondtam, hogy tudok rá hatni – kacsintott Bobra Becca.

- Így már minden rendben – nyugtázta elégedett hangon. – Na, de most neked nyomás a telefon.

Értetlenül bámultam Beccára, aki a telefonra mutatva azt imitálta, hogy az ő placca ma itt lesz. Zavartan mosolyogtam, de úgy voltam vele sokkal szívesebben csinálnám azt, amit ő.

- Neked pedig virágszálam megérkezett az első megrendelőd – mesélte büszkén Bob.

- Ennek örülnöd kéne – figyelmeztetett Becca óvóan.

- Persze, fülig is ér a szám – nevettem kicsit közönségesen.

- Így jó is leszel – mért fel Bob, majd intett, hogy forduljak körbe. – Ja, ez pont jó.

Csak egy apró párducmintás szoknya volt rajtam egy tipikus 20-as évekbeli pinup stílusú fekete toppal. Reménykedtem, hogy ez már eléggé kihívó lesz. Kicsit még új volt ez a fajta öltözködés. Én a pólófarmer királylány egy ilyen göncben? Ha ismerték volna a régi énem, most jót nevettek volna. Zavartan húzgáltam lejjebb és lejjebb a szoknyám. Jesszus, a kis szégyenlős prosti. Ez valami mérhetetlenül ciki.

Bob nem szólt semmit csak tétován elmosolyodott. Az arckifejezése körülbelül annyit súgott, hogy ’Majd csak lesz ebből valami…’

- Hans Köhningen-t keresd. A cím: Koestraat 1. A hely neve Gasterij "De Kommensaal". Egy étterem és panzió – magyarázta Bob miközben elővette a szuperokos telefonját és egy térképen mutogatott egy ceruzával.

- Ez csak pár utcányira van – állapítottam meg.

- Akkor remélem odatalálsz egyedül is – mosolygott vissza kedvesen.

Bob meglepően kedves volt velem. Talán amiatt, mert egyenesen elé álltam és elmondtam, hogy a játékszabályok tiszták. Ellenvetésem pedig nincs.

Miután felírtam egy kis papír cetlire a hely nevét a biztonság kedvéért, a mellem közé dugtam az aprócska lapocskát. Nem igazán az motivált, hogy ezzel a menettel mennyit fogok keresni. Sokkal inkább az, hogy vajon kihez megyek? Jó azt tudtam, hogy Hans Akárkihez, de akkor is. Úgy képzeltem mint egy pödört bajszú, zsíros hajú, undorító állatot. Ez tűnt életszerűnek.

Mikor az órámra pillantottam Bob megjegyezte, hogy ideje indulnom. Szívdobogva tudomásul vettem és egy félénk mosolyt engedtem el. Bár a lelkem úgy remegett, mint egy tál kocsonya, még is igyekeztem fenntartani a látszatot, hogy minden oké. Belevaló csaj vagyok meg minden.

Aztán elindultam. Az első megrendelőm. Mintha egy kasmír pulóver lennék. Már mint kasmír pulóverbe nem szokás beleélvezni, de mindegy is. A zsebembe tettem a kezem, amiben csak úgy tobzódtak a gumik. Még szerencse, hogy nem nekem kell felhúznom a becses testrészemre…

A sötétben botorkáltam és a körömcipőm érces kopogása visszhangzott az antik falakról. Ha mint turista lennék itt, akkor biztos órákat töltenék azzal, hogy a házakat bámulom. Most legfeljebb csak a házak alagsorába nyerhettem bepillantást egy röpke menet erejéig. Úgy ahogyan azt mellettem sokan mások is tették. Furcsa milyen szabadelvű ország ez. Kisebb koromban sokáig éltem Oroszországban, mivel az anyám kijevi születésű balett-táncos nő. Azonban hamar elköltöztünk, körülbelül 4-5 éves koromban, mivel apám csak nagyon rövid ideig tolerálta a szépséges keleti kultúrát.

Aztán apám hazájába, Kanadába mentünk, Montrealba. Szerettem ott élni, de a szüleimet megfertőzte ez a vallásos genny. Nekem nem a hittel van a bajom. Hívő vagyok. Hiszek Istenben. De ez a parasztvakítás, ami ott ment elviselhetetlen volt. Aztán beírattak egy keresztény, piarista iskolába. Itt kezdődtek a bajok. Havonta volt úgy nevezett boszorkány üldözés, amikor is a nevelők arra kényszerítettek minket, hogy valljuk meg, ha paráználkodtunk. Vagyis mondjuk el ha maszturbáltunk, szexeltünk vagy olyasmit tettünk a testünkkel ami bűn. Mondanom sem kell, hogy ebben felnőni nem volt éppen a legkellemesebb.

Nem sokkal később miután elérkezett az utolsó évem a barátaim – az a kevés ami volt – elkezdtek nagyon durva dolgokat csinálni. Hiába az erkölcsi szöveg… Ittak, drogoztak, és khm… paráználkodtak elég rendesen. Ekkor döntöttem el, hogy bár nincs igazuk, de én is ezt akarom tenni. Azonban féltem, hogy ott megszólnának emiatt. Mindenki ismer mindenkit. Nem akartam közröhej tárgya lenni. Így úgy döntöttem egy új földrészen, Európa prosti melegágyában, Hollandiában meglelem a … boldogságot?

Megérkeztem. A vendéglő pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Borostyán futott végig az ablakon és bentről vidám, holland zene szűrődött ki. Igen, ha vendégként érkezem biztosan elmúlattam volna itt órákon át. Talán még az asztalon is táncoltam volna.

Benyitottam a deszkákból tákolt kovácsoltvassal díszített ajtón és az ünneplő tömeg ügyet sem vetve rám folytatta az éneklést. A pulthoz siettem. Közben felmértem az ott tartózkodókat. A legtöbb nő hasonló öltözetben volt, mint én. Bár ruhájuk kihívó volt, inkább bajor fejős parasztlányként tetszelegtek, mint sem red light district-i prostinak.

- Hello – köszöntem rá a rendkívül kikapós csapos nőre. – Hans Köhningent keresem.

A gyenge hollandnyelvtudásom kritikán aluli volt, de gondoltam megtisztelem azzal, hogy az anyanyelvén szólok hozzá. A nő alaposan szemügyre vett, de nem megvetően inkább úgy nézett rám, mint aki tudja miért vagyok itt. Őszintén szólva az sem érdekelt volna, ha megvet azért. Amiért itt vagyok.

- Hatos szoba. Jobbra fent – mondta a nő és kezével mutogatott.

Megköszöntem, majd 180°os fordulatot véve elindultam a guestroomok felé. A nyáladzó férfi szemek kísérték utamat. Most kivételesen mulatságosnak, mintsem undorítónak találtam, mivel a vörös hajú, negyvenes bögyös macák szinte a saját levükben fortyogtak, mikor látták, hogy van a helyen náluk izgalmasabb is.

A csigalépcső korlátját simítva szedtem a lépcsőfokokat és reménykedtem, hogy nem egy bajszos, zsíros Hans-szal lesz dolgom.

A 6-os szoba. Remegő térdekkel, bátortalan arccal nyitottam ki az ajtót. A szobában félhomály volt és kellemes illat.

Az egészet áthatotta valami furcsa fenyőillat. A szobában egy íróasztal volt, amin egy gyertya árasztott magából kevés fényt. Mikor beljebb léptem megpillantottam a tulajdonost. Valóban olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Kövér, zsíros hajú és ostoba tekintetű. Nagyot nyeltem, majd egy mosolyt erőszakoltam magamra.

- Maga lenne Hans Köhningen? – kérdeztem és közben azt üvöltöttem magamban, hogy NEM.

- Igen. Örülök, hogy megismerhetlek – mondta kedvesen, és meglepő módon a hangja gyönyörű volt.

Zavartan mosolyogtam. Mit szokás ilyenkor csinálni? Istenem, ezt miért nem mondta el senki? Most le kell rohanni, vagy mi?

- Ne aggódj így, nem magamnak rendeltelek. – hahotázott.

- Hála a mindenhatónak. – nevettem és mellé ültem.

- Nem rejted a véka alá a véleményed, nem igaz? – kérdezte mosolyogva.

Vállat vontam. Már csak az érdekelt, hogy minek rendelt, ha nem is akar velem lenni. A férfinek izmost tenyere volt. Tipikus munkásember kéz.

- Erdész vagy? – kérdeztem, mivel a kezei erről árulkodtak.

- Igen, olyasmi. Vadőr- – válaszolta meglepetten. – Honnan tudod?

- A kezed. Olyan mint egy nyitott könyv. – magyaráztam.

Kicsit beállt a bizonyos csend én pedig levettem magamról a kényelmetlen cipőt. Annyira jó érzés volt, hogy nem volt rajtam az az emberkínzó féregnyúlvány.

- Hamarosan megérkezik a barátom. Ted-nek hívják. – szólalt meg ismét bátortalanul közben a lábaimat figyelte.

- Ne haragudj, amiért megkérdezem, de miért kell a spanodnak egy kurvát venni? A szivar meg a konyak már kiment a divatból? – bátorodtam fel.

- Igazából meglepi neki, és nem kéne elmondanod, hogy milyen mesterséget űzöl – mondta zsiványul, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre.

- Ah, értem – feleltem kacsintva. Mintha nem lenne tök egyértelmű…

Hirtelen a fazon zsebébe elkezdett valami csörögni. A mobilja cseppet sem volt kis árkategóriásnak mondható, Blueberry vagy mi a frász. A csengőhangja valami furcsa tengerzúgáshoz hasonló hang volt. Egy mosolyt próbáltam elrejteni.

- Te vagy az Tedy fiú? – kérdezte félig nevetve, zavartan.

A választ nem hallottam kristály tisztán, de egy mély, rekedt hang szólalt meg. Olyan volt akár egy 60 éves, szivarozó nagypapáé. A gyomrom összeszorult.

- Rendben, várlak. Siess. – mondta búcsúzóul Hans, majd letette a telefont. – Néhány perc és itt van, csak evett egy pizzát valahol.

- Hány éves a haverod? – kérdeztem nem túl bizakodó hangon.

- 28. Miért? – nézett rám furcsán.

Vállat vontam, mint akit nem érdekel az egész, csak csevegni akart. Persze belül a nagy kő akkorát koppant, hogy el sem hittem. Egy 28 éves pasi azért jobb lesz, mint az aki a nagyapám lehetne.

- Na én akkor távozom is – szólalt meg Hans, majd felállt az ágyról.

- És én mit csináljak? – kérdeztem megrökönyödve.

- Ezt most komolyan nekem kell elmagyaráznom? – meregette szemeit nevetve.

Erre inkább nem mondtam semmit, mert ha olyan hülye, hogy nem érti mire gondolok, akkor inkább tényleg takarodjon a francba. Úgyhogy Hans kedves mosoly és egy „jó szórakozást” felkiáltás kíséretében távozott. A hülyéje ott hagyta a pénzt az asztalon. Támadt egy olyan elvetemült ötletem, hogy negyed órán belül nem érkezik meg a fazon lelépek a pénzzel és cseszheti. A másik felem azonban a fogyasztói társadalom érdekében arra szólított fel, hogy tartozom neki annyival, hogy lefekszem vele.

Lefeküdtem az ágyra, majd poénból elkezdtem mindenféle régi kis dalocskát dúdolni. Ezt hamar meguntam, így a pislákoló gyertyához léptem. Az íróasztalon egy összevissza firkált lap volt, amelyen egy lemezszerződést akart kérni a levél írója.

Mindenhol satírozások és rengeteg gyűrődés. Valószínűleg a fogalmazás nem volt az erőssége. Miután tüzetesen végig olvastam miről van szó az ágyra kuporodva kijavítottam a hibákat. Valószínűleg nem angol anyanyelvű írta az üzenetet.

Amint végeztem vele az órára pillantva láttam, hogy már háromnegyedóra is eltelt. Gyorsan az íróasztalra helyeztem a papírt és ráírtam az asztallapra, hogy szívesen. Felkaptam a táskám, beletömködtem a pénzt, majd a cipőmet is felvettem. Ez a fuvar egész jól ment.

Körbenéztem mielőtt kimentem volna az ajtón, de nem láttam egy lelket sem. Úgy döntöttem itt az ideje, hogy angolosan távozzak. Elindultam a lépcsőházba, de a szűk fordulóban hirtelen nekem csapódott egy erős váll. A vállhoz tartozott egy megnyerő, borostás arc. Éles, határozott vonalakkal, markáns állal. A szemei olyanok voltak, amit érzékletesen nem lehetett leírni. Keményebb volt mint egy kőszikla. Olyan volt akár egy igazi trubadúr lovag. Miután se jobbra, se balra nem tudtunk mozogni egy néma mosoly kíséretében visszalépdeltem a felső szintre.

Lépteimet követte, de szemeivel végig a szemembe nézett. A szívem hevesen verni kezdett és legszívesebben rávetettem volna magam. Ez a férfi olyan igazi. Ilyennek képzelem el azt, akibe valaha örökre beleszerethetnék. Azonban a férfi nem sokáig engedett ábrándokba feledkezni.

- Tudok segíteni valamiben kisasszony? – szólalt meg ugyanaz az érces hang, amit Hans telefonjában hallottam először.

- Öhm… - mormogtam miközben hosszú barna haját csodáltam. – Te lennél Ted?

Az archoz tartozó név nevetségesebb volt, mint egy Benny Hill show. Egyszerűen egy ilyen férfinek nem illik ilyen pipogya nevet adni. Az a pasi erőt és küzdeni akarást sugároz, nem az, hogy Hello, Ted vagyok.

- Theodor Cromwell – mutatkozott be, és amolyan filmbe illően megcsókolta a kézfejemet.

- Naaggyooon örvenndekkk – mondtam nyújtottan, úgy hogy a saját nevemet is elfelejtettem.

- Ön lenne a kíváncsi rajongó? – kérdezte érdeklődve és mosolyogva.

Mi a fasz? Milyen rajongó? Ja, ja, rajongó vagyok. Mindjárt csatlakozom a fan klubjához. Vagy a fanszőréhez? Istenem, miket beszélek. Ez a pasi olyan dolgokat mozgat meg bennem, hogy már tiszta röhej.

- Igen. Kíváncsi és nyitott rajongó – mondtam az ajkaimat megnyálazva.

- Te egy piroslámpás negyedbeli ribanc vagy – állapította meg.

- Ahhoz képest, hogy csak két napja, jól nyomhatom, ha ennyiből levágod – mondtam felbátorodva, mivel a nevéből és akcentusából tudtam, hogy csak angol lehet.

- Kanadai vagy? – kérdezte, miközben a kezeimet figyelte.

- Ennyire hallatszik? – néztem vissza én is kezeire. – Mi lenne, ha ezt nem itt vitatnánk meg, ha már van egy üres hotelszobánk...

- Két napja kurva és kanadai. Mi lesz ebből? – kérdezte miközben átkarolta derekamat és intett a szoba irányába.

Vaskos karja szinte páncélként húzott magához és a tenyere úgy markolta a bordáimat, hogy azt hittem felszisszenek. Nem fájt, egészen mást éreztem. Tetszett ez a nyers erő. Nem tűnt durvának vagy közönségesnek, csak erősnek.

- És akkor most dugunk, vagy mi? – kérdezte az ágyra dőlve.

- Amihez kedved van – vontam meg a vállamat. – Két nap. Nincs sok tapasztalatom.

- Hány pasival voltál már? – kérdezte nevetve.

- Kettővel. – feleltem őszintén kicsit szégyenkezve.

- Nem úgy értem, hogy itt – válaszolta szemeit forgatva.

- Az a helyzet, hogy itt voltam először is és másodszor is – mondtam kicsit tényközlően.

A szemei elkerekedtek. Valószínűleg nem tartott igazán normálisnak, de kezdtem magam nagyon kellemetlenül érezni.

- Melegem van. – panaszkodtam, majd levettem a könnyű kis fekete toppomat.

Alatta már csak egy fekete csipkés melltartó volt. Ha ettől nem indul be, akkor biztosan meleg.

Azonban amikor felé fordítottam tekintetem rögtön azok a kiéhezett, szomjas szemek tűntek fel, mint amikor Bobbal voltam. Most még sem riasztottak annyira. Sőt. Ezen felbuzdulva őt is megszabadítottam a pólójától.

Lassan közeledtem felé, közben az övétől a nyakáig végig csókoltam. Nem voltam benne biztos, hogy azt akarja, hogy megcsókoljam, így inkább tovább kalandoztam a mellkasán. Ő azonban tudta mit akart így gyengéden, de határozottan magára húzott.

Ajkai hamar felfedezték az enyémet is. A csókjai égetőek voltak. Forróbb, mint egy vulkán a kitörés előtt.

- Bárcsak ne lennél az, ami – mondta miközben feltolta a szoknyámat a derekamra és leszedte a bugyimat.

- Bárcsak ne lenne rajtad se gatya – válaszoltam, majd a kopott fekete famert próbáltam lerángatni izmost lábáról.

Néhány pillanat múlva már a takaróba burkolózva csókolgattuk egymást és gyengéden cirógattunk egymást az érzékenyebb pontjainkon. Akármilyen szemétül hangzik, jobban izgatott, mint Bob és John összevéve.

- Nem akarlak Ted-nek hívni – mondtam két nyögés között. – Nem illik rád.

- Akkor hívj úgy ahogy akarsz – tanácsolta, miközben felém kerekedett és egyre inkább közeledett a bejáratom felé.

- Theo. Sokkal jobban hangzik. – válaszoltam, majd megcsókoltam.

Lassú mozdulatokkal közeledett felém, de mivel nem tudtam ki fia, borja úgy döntöttem nyerjen az elővigyázatosság.

- Nem ártana, ha ezt használnánk. – nyomtam a kezébe a kis négyszög alakú csomagot.

- Hogy ezt mennyire utálom. – fintorgott, majd kelletlenül még is engedett a kérésemnek.

Megköszönve néztem rá, de ő csak egy zsivány mosoly erejéig tekintett rám. Folyton a testemet falta, mint egy éhes kisgyerek és vágyakozva várta mikor hatolhat belém. Nagyokat sóhajtottam, és a gerincem egészen behomorult. Egy varázsütésre feledkeztem el mindenről és mindenkiről. Csak arra tudtam gondolni, hogy legyen neki is legalább annyira jó, mint amilyen nekem. Kevés kurváról hallottam, aki szeretett idegenekkel ágyba bújni.

Szép lassan felült az ágytámlához támaszkodva, majd az ölébe húzott. Lassan beleereszkedtem a már jégtörőnek is alkalmas szerszámába. A fogamat kellett összeszorítanom, hogy ne üvöltsek. Egyszerre volt jó, de még is fájt. Nem volt éppen kis darab, pedig már az előző kettő is eléggé túl volt méretezve.

Az arcomon jelét sem mutattam az éles, szúró fájdalomnak. Azonban a kezem hirtelen megragadt az izmos kart, ami annyira tartott és a körmeimet vájtam belé.

Szerencsére ez nem volt annyira feltűnő neki, azt hitte izgalmamban csinálom. Komótosan, lágyan kezdtem felette ringatózni és közben próbáltam elernyeszteni az izmaimat. Nagy levegőket vettem és behunytam a szemem. Közben halkan morajlottam.

Az öle forró volt és a lehelete is égette a már így is kipirosodott arcomat. A kezei bilincsként fogták a karjaimat. Borostás álla folyton a mellkasomnak ütközött és közben csak úgy fúrta fejét a melleim közé. Bob mondta, hogy ezt imádni fogják.

Miután már kezdtem belefáradni az irányításba a hátamra fektetett és ő következett. Kezdett lelassulni az egész. A kezdeti forró vágy elmúlt és átváltotta a nyugodt szenvedély. Mint két vágyódó test egymásba fonódva, szétválaszthatatlanul keringtünk. Olyan volt mint amikor hullám vasúton ülsz. A gyomrodban furcsa érzés kavarog és átjárja a kislábujjad is. A szemeimet alig mertem kinyitni, annyira féltem, hogy esetleg neki annyira nem jó mint amennyire én élvezem ezt az egészet.

- Ah Istenem – nyögtem fel hangosan.

Éreztem, ahogy a testem egyre jobban megfeszül, de nem akartam, hogy vége legyen. Ő azonban hajthatatlanul mozgott bennem egyre gyorsabban. Én pedig megadva magamat átengedtem a testem az orgazmusnak.

Azt hittem sosem lesz vége. Annyira hosszú volt és mély. A lábaim teljesen remegni kezdtek, majd olyan hangok szivárogtak ajkaimon át, hogy magam sem hittem el. Hörögtem, akár egy haldokló. Tulajdonképpen a halál és az első nagy orgazmus hasonló dolgok. Nem tudjuk elmondani milyen, mert még sosem tapasztaltuk. Még percekig szuszogtam és egy könnycsepp gurult le az arcomon a nagy erőlködéstől. Teljesen leizzadtam, már-már szégyelni valóan.

- Ezt így már nem bírom sokáig – szólalt meg mosolyogva Theo.

- Ooooh, akkor gyere te is – nyögtem aléltan.

Ő azonban pontosan tudta mit, akar és négykézláb állított. Kicsit perverznek tűnt a dolog, de a megrendelőért mindent. És amúgy is érdekelt milyen lehet ez. Lassan a lábaim közé térdelt és szenvedélyes lassúsággal kezdett egyre beljebb merészkedni.

Megragadta a melleimet és olyan erővel és gyorsasággal folytatódott az egyszeri légyott, hogy kezdtem azt hinni, hogy ebből baj lesz. Féltem, mert gyors volt és vad, de ugyanakkor olyan jó érzés volt, hogy mindenegyes porcikámnak jólesett.

Aztán amilyen éles volt az öröm, olyan gyorsan véget is ért. Hideg testtel, mégis gyöngyöző verejtékkel hullott le az ágyra. Én is mellé feküdtem, majd furcsa tekintettel bámult rám. Olyan tekintettel, mint amikor valaki nem szívesen lát.

- Akkor én megyek is – közöltem félig sértetten.

Szóval eddig tart a játék. És amilyen hülye vagyok, nekem ez meglepő volt. Jé, prostituált vagyok, micsoda felismerés… Ted, vagy Theo nem igazán zavartatta magát. Befordult a fal felé és elaludt. Ilyenkor legalább egy „köszönöm”-et nem szokás elmormogni? Áh, nem is érdekel. És én hülye még a szaros levelét is kijavítottam… A picsába vele!

Megfogtam a pénzt, és a dekoltázsomba dugtam, majd elindultam hazafelé. A fogadó vidám muzsikája nagyon sokáig kísérte utamat a kockaköves utcákon. Akár jobbra, akár balra esett figyelmem mindenhol csak a szex volt. Már nem zavart, nem botránkoztatott meg. Még egy erőtlen mosolyt is eresztettem, amikor mellettem egy fazont két nő elégített ki egy sikátorban. Utcai kurvák… Itt ebből volt a legtöbb. Valószínűleg most én is itt lennék, ha a neten nem találok rá erre a klasszikus bordélyházra.

Vajon mi lehet Beccaval? Remélem már nem fáj neki annyira az az átkozott monokli. És vajon Bob mit csinál? John biztos valami nagyon szexi macát vitt ágyba ma este is. A falu bikájának kijár a legjobb. Amint ezen tűnődtem azon vettem észre magamat, hogy hazaértem. A nagy vaskapu nyitva volt és feltűnően csendes volt a ház. Kicsit megnyugtató is volt ez a csend, bár itt ez inkább aggasztónak számított. Eleonor a pultnak támaszkodva hortyogott mint egy zsák krumpli. Olyan undorító ez a nő, hogy nincsenek rá szavak. És még a cuccaimmal is babrál. Szipirtyó.

Szökdécseltem a hosszú lépcsősoron és kisvártatva el is értem a lakosztályunkig. Az ajtó zárva volt. Ez nagyon furcsa volt. Hangok szűrődtek ki. Két női hang. Az egyik Beccáé, de kié a másik?

Egyenlőre csak nevetgélés hallatszott ki, de mikor az ablakon benéztem már eléggé félreérthetetlen helyzetben voltak. Szétterülve feküdtek az ágyon kezükben egy üveg borral.

Átsétáltam Johnhoz, de hiába kopogtam, ordítottam… Nem jött elő egy lélek sem. Kelletlenül visszafordultam, de még mindig ugyanaz a látvány fogadott.

Erőt vettem magamon és becsöngettem. A két lány nem rezzent össze, de Becca kicsit támolyogva ajtót nyitott.

- Fáradjon beljebb kisasszony! – nevette gurgulázva nem éppen szomjas állapotban.

Ezek az európaiak már egy üveg Rosétól beállnak? Kijönnének Kanadába már az első két nap utána detoxban lennének. Becca lábai össze-visszacsuklottak és bentről egy fekete hajú, holdsápadt arcú lány feküdt az ágyban vigyorogva.

- Szia! Te lehetsz Aura! – mondta józannak tűnően, de a következő mondattal elárulta, hogy nem az – Gyere játszani!
Ezen nagyot nevettem, majd Beccát a hónalja alábújva az ágyhoz vittem. Tiszta vicces amikor két nő spicces…